Kína - hírek

Kínába exportálnák a kaposvári tej- és hústermékeket

Kínába exportálnák a kaposvári tej- és hústermékeket

Kaposváron, a Városháza dísztermében fogadták Xiao Qiant, a Kínai Népköztársaság nagykövetét, ahol két helyi cég termékeinek kínai exportjáról egyeztettek.

Xiao Qian


A Kométa és a Fino több mint ezer családnak ad megélhetést, és most még sikeresebb lehet, hiszen az ázsiai ország nagykövete arra tett ígéretet Kaposváron, hogy a termékeiket bejuttatja Kínába. A bővülő piac pedig több munkahelyet jelent,így még több kaposvári család megélhetése válna biztossá.


A tervek szerint kaposvári sajtok is a boltok polcaira kerülhetnek, de a Kométa vezérigazgatója a hús exportban is lát lehetőséget. A somogyi cégvezetők bizakodóak a keleti nyitást illetően.  A jövőben más somogyi cégeket is bevonnának a közös üzletbe.

Xiao Qian



Xiao Qian a találkozón elmondta: Nagy esélyt látok arra hogy a két cég terméke Kínába jusson. Ez attól függ, hogy a kínai hatóságok milyen gyorsan tudják engedélyeztetni az exportot. Ha ez sikerül, akkor pár hónapon belül létrejöhet az üzlet. Minden esély megvan rá, hogy a kapcsolat gyümölcsöző legyen, hiszen jó minőségű, megbízható magyar termékekre óriási a kereslet Kínában.


A gazdasági együttműködés mellett Kaposvár szorgalmazza azt is, hogy a kultúra és az oktatás területén is szorosabbra fűzzék Kína és Magyarország kapcsolatát. Ezért Kaposvár  polgármestere többek között kezdeményezte, hogy a nagykövet látogasson el a Kaposvári Egyetemre.





-csa-