Kína - hírek

Szijjártó Péter: A kínai vállalatok számára Magyarország lett Európa kapuja

Szijjártó Péter: A kínai vállalatok számára Magyarország lett Európa kapuja

Szijjártó Péter is részt vett a Századvég Politikai Iskola Alapítvány, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. és a Napi Gazdaság szervezésében megvalósuló „KELETI NYITÁS POLITIKÁJA a kínai–magyar gazdasági kapcsolatok” című szemináriumán 2014. szeptember 5-én.

Az eseményen többe között beszédet mondott Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter-helyettes, aki elmondta: idén jó esély van arra, hogy a tavalyi után újabb rekordot döntsön a Kínába irányuló magyar export.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hozzátette: a kormány azt a célt tűzte ki, hogy a 2010-ben elhatározott külgazdasági stratégia, a keleti nyitás keretében 2018-ra a magyar export egyharmada irányuljon az Európai Unión kívülre, a jelenlegi 21 százalékkal szemben.
Szijjártó Péter, keleti nyitás, Kína, export
A kínai cégek magyarországi beruházásáról szólva megemlítette: Magyarország legnagyobb kínai befektetője, a Wanhua csoport a Borsodchem megvásárlásával a világ harmadik legnagyobb izocionát gyárát hozta létre, a világ negyedik legnagyobb mobiltelefon-gyártója, a ZTE pedig jövőre Magyarországra hozza európai mobiltelefon javító központját. Az államtitkár emlékeztetett arra az e heti bejelentésre is, amely szerint mintegy 30 milliárd forintos beruházással Kazincbarcikán építi fel európai citromsav-gyárát a kínai RZBC vállalatcsoport. Hozzáfűzte: hamarosan újabb kínai citromsavgyár alapkövét is leteszik Magyarországon.

Tang Csia-hszüan, Kína volt miniszterelnök-helyettese, volt külügyminiszter hangsúlyozta: Kína örömmel működik együtt egy "új selyemút" kiépítésében, és keresi az együttműködési lehetőségeket a kelet-közép-európai országokkal, köztük Magyarországgal.

Elmondása szerint a magyar-szerb vasútvonal terve is megmutatja, hogy Kína a kelet-közép-európai országokkal szorosan együttműködve kívánja létrehozni az új Selyemutat.


MTI/MCOnet

Fotó: Kovács MártonKKM