Kína - hírek

Balog Zoltán munkalátogatásra utazott Sanghajba

Balog Zoltán munkalátogatásra utazott Sanghajba

Az emberi erőforrások minisztere három napra Kínába utazott. Hivatalos útja alatt felavatja Komor Pál emléktábláját a Zsidó Emlékmúzeumban, majd felsőoktatási ösztöndíjról tesz bejelentést, és megnyitja a Munkácsy és kora. Magyar művészet a 19-20. század fordulóján című kiállítást.

Balog Zoltán, Sanghaj, Kína

Emléktáblát avatott november 3-án a sanghaji magyar kolónia egykori vezetője és a város egyik legjelentősebb üzletembere, Komor Pál tiszteletére az emberi erőforrások minisztere Csen Csien múzeumigazgatóval együtt Sanghajban. Ezt követően Balog Zoltán a Hudec László tervei alapján készült Béke Szállodában bejelentette, hogy a híres sanghaji magyar építészről elnevezett magyarországi ösztöndíj létesül kínai egyetemisták számára. A három sanghaji egyetemnek felajánlott ösztöndíj első nyertesei már 2015 februárjában megkezdhetik tanulmányait Magyarországon.

A Munkácsy és kora - Magyar művészet a 19-20. század fordulóján című kiállítást is Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nyitotta meg Sanghajban. A tárlaton mintegy száz, Magyarországról érkezett festmény mutatkozik be. Örömteli, hogy ilyen mennyiségű és minőségű magyar festmény képviselteti magát külföldön - hangsúlyozta az MTI-nek Balog Zoltán. A miniszter szerint a magyar delegáció jelenléte is üzenet a kínai partnereknek a kétoldalú kapcsolatok, a keleti nyitás politikájának fontosságát illetően. A január 28-ig látogatható kiállítás Sanghaj után Pekingbe, majd Moszkvába utazik tovább.

 Balog Zoltán, Sanghaj, Kína
"A nagymamám éjjeli szekrényén volt egy Munkácsy-reprodukció, a Siralomház. Négy-öt éves lehettem, amikor először néztem meg tudatosan a megindító képet. Ötven év múlva, Sanghajban, Ázsia legnagyobb múzeumában ez előtt a festmény előtt nyithattam meg a több szempontból is egyedülálló Munkácsy-kiállítást. Micsoda emlék és micsoda öröm! " - írta Facebook oldalán Balog Zoltán.

MTI/MCOnet

Kép forrása: Balog Zoltán Facebook oldala