Kína - hírek

Újra lesz közvetlen járat Kína és Magyarország között

Újra lesz közvetlen járat Kína és Magyarország között

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter március 14-én hivatalosan bejelentette, hogy május elseje után újra indul a Budapest Peking közvetlen légijárat.

Szijjártó Péter kiemelte, Magyarország és Kína az utóbbi időben elérte azt az együttműködési szintet, melynek következő lépcsőjéhez elengedhetetlen egy közvetlen légijárat indítása, mely legyőzi a két ország közötti fizikai távolságot.

Heti négy alkalommal az AirChina biztosítja majd  légi összeköttetést hazánk és Kína között. Szijjártó Péter kifejtette, 2014 júniusa óta folytat tárgyalásokat a közvetlen járat újraindításáról. 

Újra lesz közvetlen járat Kína és Magyarország között

Szijjártó Péter kiemelte, hogy 2010 és 2014 között megduplázódott a Magyarországra látogató kínai turisták száma, így tavaly már 90 ezer vendéget fogadhattunk. Ez egy év alatt 20 százalékos növekedést jelent, hozzátéve, hogy tavaly májusban Kína hazánkban nyitotta meg regionális turisztikai központját.

MTI/MCOnet