Rövid hírek

Kínai jégtörőt helyeztek forgalomba

Kínai jégtörőt helyeztek forgalomba

Forgalomba helyezték Kína első saját gyártású jégtörőjét, amely már az idén csatlakozik három, sarkköri kutatást végző kínai hajóhoz.

A Xuelong 2 (Hósárkány 2) névre keresztelt hajót, melynek tervezésében az Aker Arctic finn vállalat is részt vett, 2016-ban kezdték el építeni Sanghajban, és tavaly szeptemberben bocsátották vízre. Csao Jen-ping kapitány elmondta: a jégtörő különlegessége, hogy a hajóorrban és -farban is vannak hajócsavarok, melyeknek köszönhetően a Xuelong 2 az első olyan hajó a világon, amely előre és hátramenetben is képes jeget törni. A 4500 tonna teher szállítására képes hajót a többi között a sarkvidéki jégtakarók, a légköri és környezeti viszonyok, továbbá a tengerfenék és halászati források vizsgálatához használják majd.