Kiemelt hírek

A Kínai Központi Párt delegációja járt hazánkban

A Kínai Központi Párt delegációja járt hazánkban

A Fidesz meghívására 2016. március 7 és 9 között látogatást tett Magyarországon Wang Xiaohui, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Publikációs Minisztériumának miniszterhelyettese, valamint a KKP Központi Politikai Kutatóintézetének igazgatóhelyettese és a KKP delegációja - jelentette a Kínai Nagykövetség.

Mint azt már korábbi cikkünkben megemlítettük , Wang Xiaohui a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága Publikációs Minisztériumának miniszterhelyettese látogatása során előadásával is megtisztelte a „Kína 13. ötéves terve” elnevezésű konferenciát.

 

KKP delegáció, Magyarország

A Kínai Központi Párt delegációja járt hazánkban

 

Wang Xiaohui elmondta, hogy a 13. ötéves terv azt követeli Kínától, hogy gazdasága még modernebbé és nyitottabbá váljék, valamint aktívan vegyen részt a globális gazdaság irányításában.

Nagykövetség/MCOnet