Kiemelt hírek

Javul az amerikai-kínai viszony

Javul az amerikai-kínai viszony

Rex Tillerson, amerikai külügyminiszter telefonon egyeztetett Jang Csie-cse kínai államtanácsossal, majd nem sokkal később a kínai diplomata Donald Trump amerikai elnökkel is tárgyalt Washingtonban.

Az amerikai külügyminiszter kezdeményezte a telefonbeszélgetést Janggal, aki a külügyminiszternél is magasabb rangú politikus Kínában. A két politikus egyetértett abban, hogy foglalkozni kell azzal a fenyegetéssel, amelyet Észak-Korea jelent a térség biztonságára, emellett gazdasági és kereskedelmi kérdéseket is megvitattak, valamint a terrorizmus és a határokon átívelő bűnözés terén lehetséges együttműködés esélyeit is. 

 

Jang Csie-cse kínai államtanácsos

Jang Csie-cse kínai államtanácsos Rex Tillerson és Donald Trumppal folytatott megbeszélést

 

A telefonos egyeztetésre pár nappal azt követően került sor, hogy az amerikai diplomácia vezetője Bonnban, a G20-ak külügyminiszteri értekezletén, mások mellett találkozott Vang Ji kínai külügyminiszterrel is. Azon a találkozón Vang azt hangsúlyozta, hogy Kína és az Egyesült Államok közös érdekei többet nyomnak a latban, mint a köztük lévő nézetkülönbségek. 
A Washington és Peking közötti nézetkülönbségek részben az amerikai kereskedelmi deficit miatt alakultak ki, részben pedig Kína területi követelései miatt a Dél-kínai-tengeren. Korábban Pekinget aggasztotta, hogy Donald Trump, rögtön a megválasztása után, a tajvani "államfővel" beszélt telefonon, majd kijelentette, hogy "nem ragaszkodik" feltétlenül az amerikai-kínai kapcsolatok alapját jelentő "egy Kína"-elvhez. Ezt a nézeteltérést azonban sikerült tisztázni, amikor február elején Trump biztosította Hszi Csin-ping kínai elnököt arról, hogy az amerikai politika e tekintetben nem változik, vagyis Washington továbbra is elkötelezett az "egy Kína"-politika mellett.

 

Donald Trump

Donald Trump amerikai elnök szerint Washington továbbra is elkötelezett  az "egy Kína"-politika mellett

 

Jang Csie-cse jól ismert az amerikai politikai körökben, mivel korábban országa külügyminisztere, illetve Washingtonban akkreditált nagykövete is volt. A külpolitikai főtanácsadó rövid megbeszélést folytatott Trump elnökkel, előzőleg pedig tárgyalt Herbert McMaster nemzetbiztonsági főtanácsadóval, valamint az elnök vejével és tanácsadójával, Jared Kushnerrel, továbbá Steven Bannon stratégiai tanácsadóval. Jövő héten Rex Tillerson külügyminiszterrel ül majd tárgyalóasztalhoz, amely során a kétoldalú együttműködés és Hszi Csin-ping elnök washingtoni vizitje lesz a téma.

 

/T.D.