Kiemelt hírek

Kassai: az együttműködéssel felgyorsulhatnak a magyar kutatások

Kassai: az együttműködéssel felgyorsulhatnak a magyar kutatások

A Kínai Gazdasági Minisztérium Kínai Nemzetközi Befektetésösztönző Központja (CIPA) és a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ) együttműködési megállapodás aláírásakor jelen volt Kassai Róbert miniszterelnöki megbízott és Hu Bifeng, a Magyar-Kínai Új Befektetők Szövetségének elnöke is.

Az együttműködési megállapodás célja, hogy erősítsék a kínai-magyar befektetéseket előremozdító információ cserét és a projekt alapú együttműködéseket. Kassai Róbert miniszterelnöki megbízott hangsúlyozta, hogy az aláírásnak köszönheteően a kínai gazdaság megismerheti a magyar találmányokat és kutatásokat, így felgyorsulhatnak a parteneri kutatások.

 

"Az a selyemút, amely évekkel ezelőtt Kínából hozta az árut Európa felé, ezzel a megállapodással kiszélesedik"

 

Hozzátette, hogy "az együttműködésnek a lényege, hogy már a kínai igény is megjelenik a kutatásokban, és elősegíti annak a fejlesztését", ezáltal a kutatások végeredményét biztos tudattal lehet elvinni a kínai piacra. 

Az együttműkődés létrejöttében közreműködött a Magyar-Kínai Új Befektetők Szövetsége, melynek elnöke, Hu Bifeng elmondta, hogy minél több magyarországi projektet szeretnének összehozni kínai befektetővel. Hozzátette, hogy a CIPA feladata is az, hogy ilyen projekteket hozzon létre, így számukra is fontos az együttműködési megállapodás aláírása.

 

"A Magyar Innováció Szövetség projektjei csúcskategóriának számítanak"

 

/T.D.