Kiemelt hírek

Kínai-magyar üzleti fórumot tartottak

Kínai-magyar üzleti fórumot tartottak

China Smart Expo-ra nagyszámú kínai üzleti delegáció érkezett, a konferencián a legfrissebb üzleti lehetőségekről és a kínai piacról tartottak előadásokat, több száz kínai kiállító jelent meg, illetve a workshop és a networking elősegítette a kapcsolatok kiépítését.

Az egésznapos rendezvényt Duan Jielong, a Kínai Népköztársaság Magyarországra akkreditált és meghatalmazott nagykövete nyitotta meg. Beszédében kiemelte, hogy több mint 300 cég vesz részt a kiállításon, ami nem csak a magyar partnereknek jó lehetőség, hanem a kelet-európai partnereknek is. Magyarországot az egyik legfontosabb partnerként jellemezte, majd hangsúlyozta, hogy a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok intenzitása tovább fog növekedni a két ország között.

 

Duan Jielong köszöntője

 

Szintén köszöntőt mondott Wu Zhengming, a Shandongi Kereskedelmi Minisztérium kereskedelem-fejlesztési igazgatója és Kállainé dr. Csík Ildikó, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának alelnöke. Pető Ernő, ChinaCham Hungary elnöke előadást tartott "Magyarország és Kína. Üzleti trendek. Merre fejlődik a piac, a logisztika, a hazai kkv-k üzleti kilátásai?" címmel, emellett az interakív fórumon is részt vett, ahol a többi előadóval kötetlen beszélgetésen vett részt. 

 

Pető Ernő előadása

 

A nap középpontjában Shandong tartomány állt, mivel ez Kína második legnépesebb és leggazdagabb tartománya. A rendezvényen több cég is bemutatkozott, így a résztvevők betekintést nyerhettek Shangdong sajtójába, oktatásába, turizmusába és kereskedelmébe. Az előadások gyakorlati problémákra is rámutattak, így arra, hogyan találnak egymásra a jövőbeni partnerek, vagy a kínai jogszabályokra. Mintegy 400 kiállító vett részt a rendezvényen, kiemelt szerepett kapott az élelmiszeripar, agrárium, és az FMCG-szektorok. 

 

Wu Zhengming, a Shandongi Kereskedelmi Minisztérium kereskedelem-fejlesztési igazgatójának köszöntője és beszéde:

 

 

 

 

Lv Wei, a Shandongi Kereskedelmi Minisztérium igazgatóhelyettesének beszéde:

 

 

Kállainé dr. Csík Ildikó, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának (HIPO) alelnökének köszöntője:

 

 

Dr. Boros Emese, a Turizmusdiplomáciai Főosztály vezetőjének beszéde:

 

 

A China Smart Expo összefoglaló kisfilmje:

 

/T.D.