Kiemelt hírek

Lendületben a kínai export, további növekedés várható

Lendületben a kínai export, további növekedés várható

A kínai export 2020 utolsó negyedévében folyamatosan nőtt, decemberre ráadásul nem várt pozitív adatok születtek. A kiviteli adatok lendületes bővülésével Kína a világ egyetlen gazdasági növekedést elérő országa a Nemzetközi Valutaalap szerint, legalábbis ami a tavalyi évet jelenti.

Ez részben annak köszönhető, hogy Kína épp kilábalni látszik a járványból, míg a világ jelentős részén most tombol a Covid-19. Szakemberek szerint decemberben már a hetedik egymást követő hónapja növekedett a kínai export.  

 

Az elérhető adatok szerint dollárban számolva a kiviteli érték 18,1%-kal nőtt az év többi hónapjához képest. Ha az egész 2020-as évet nézzük, akkor 3,6%-os emelkedés látható. 2020-ban Kína összesen 535,03 milliárd dollárnyi kereskedelmi többlettel zárt. Jüanban számolva 10,9%-os az export emelkedése. 

 

Áruszállítás

 

Az Amerikai Egyesült Államokra vetítve is szolgál adatokkal a kínai vámszolgálat. Az export ebben az esetben szintén növekedett 7,9%-kal, ez dollárban kifejezve majdnem 452 milliárd dollárt jelent. Az import is bővült 9,8%-kal. 

 

Az Európai Unióba szállított áruk mennyisége is nőtt, ám nem akkora értékben, mint az USA-ba exportáltak. 6,7%-os bővülést figyeltek meg az elemzők, vagyis 390,9 milliárd dollárra növekedett. Összevetve a 2,9%-os import emelkedéssel, Kína 132,4 milliárd dollárnyi kereskedelmi többlettel zárta évét az EU-val szemben.  

 

A járvány miatti gazdasági visszaesése Kínának mérséklődőtt 2020 közepén, a helyreállítás tovább folyik. A második félév adataira jövő hétig várni kell, de a Világbank előrejelzése szerint a növekedés 2%-os is lehet. A 2020-as évet tekintve a Nemzetközi Valutaalap tovább megy: Kína véleményük szerint az egyetlen olyan G20-as ország lehet, amely gazdasági növekedést ért el. 

 

M. A. 

Forrás: mti