Kiemelt hírek

Nemzetközi kínai nyelvi verseny elődöntőjét rendezik meg Pécsett

Nemzetközi kínai nyelvi verseny elődöntőjét rendezik meg Pécsett

A Chinese Bridge, azaz a Kínai Híd elnevezésű nemzetközi kínai nyelvi verseny egyetemi hallgatóknak hirdetett magyarországi elődöntőjét Pécsett rendezik meg.

A Kínai Híd nyelvi verseny a Kínai Nyelvoktatási Tanács, a Hanban nagyszabású nemzetközi versenye, amelynek keretei között a résztvevők egyetemi hallgató, középiskolás és Kínában tanuló diák kategóriában mérhetik össze tudásukat. E világszerte egyre népszerűbb verseny elődöntőit évente húsz országban tartják, a döntőt Kínában rendezik - írták a közleményben.

 

Nemzetközi kínai nyelvi verseny elődöntőjét rendezik meg Pécsett

A Kínai Népköztársaság budapesti nagykövetsége és a Pécsi Tudományegyetem egészségtudományi karának Konfuciusz Intézete bonyolítja le a pécsi elődöntőt

 

A versenyzőknek egy adott témához kötődő, általuk írt beszédet kell tartaniuk kínai nyelven, ezt a Kína-ismeretüket felmérő feleletválasztós kvíz, majd egy, a kínai kultúrához kapcsolódó művészeti produkció előadása követi. Az indulók teljesítményét szakmai zsűri pontozza, a nyelvi felkészültségen túl az előadói képességet is figyelembe veszik. Az eredményesen szereplő hallgatók kínai tanulmányokat finanszírozó ösztöndíjat, kínai nyári tárborban való részvételt nyerhetnek, a két legjobb részt vehet a verseny döntőjében, Kínában - olvasható a közleményben. 

 

MTI/T.D.