Kiemelt hírek

Orbán Viktor Hszi Csin-ping kínai államfővel és Li Ko-csiang miniszterelnökkel kötött több megállapodást

Orbán Viktor Hszi Csin-ping kínai államfővel és Li Ko-csiang miniszterelnökkel kötött több megállapodást

Az Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével folytatott hivatalos tárgyalások átfogó stratégiai partnerség szintjére emelték a magyar-kínai kétoldalú együttműködést. A magyar államfő megbeszélést folytatott Hszi Csin-ping kínai államfővel, Li Ko-csiang miniszterelnökkel, majd a két kormányfő jelenlétében az Országos Népi Gyűlés épületében több megállapodás is született a két ország között.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megállapodások után elmondta, a magyar-kínai gazdasági kapcsolatok előtt újabb lehetőségek nyílnak meg azáltal, hogy a két ország átfogó stratégiai partnerként tekint egymásra. Magyarország megkapta a Budapest-Belgrád-vasútvonalra a kínai Eximbank finanszírozási ajánlatát, amely 20 éves lejáratú, 2,5 százalékos hitelkamatot előirányzó, dolláralapú hitelajánlat. Amennyiben őszig, a budapesti Kína-Közép-Európa miniszterelnöki csúcstalálkozóig sikerül lezárni a tárgyalásokat, elkészíthető lesz a tenderkiírás is.

 

A legmagasabb szintre került a magyar-kínai együttműködés: stratégiai partnerség a két ország között

Orbán Viktor miniszterelnök és Li Ko-csiang kínai kormányfő plenáris megbeszélést tartott a pekingi Nagy Népi Csarnokban

 

A Budapest-Belgrád-vasútvonal beruházásának összértéke 550 milliárd forintra tehető, a hitelajánlat pedig a teljes beruházási érték 85 százalékára vonatkozik. A miniszter tájékoztatása szerint tárgyalások kezdődnek Kínába irányuló magyar gyümölcsexport lehetőségéről, ez a magyar agráriumnak óriási gazdasági jelentősésű, továbbá növekedik a magyar mezőgazdasági-élelmiszeripari kivitel is.

 

A legmagasabb szintre került a magyar-kínai együttműködés: stratégiai partnerség a két ország között

Csiao Csin-pu, a Sanghaji Aranytőzsde elnöke és Végh Richárd, a Budapesti Értéktőzsde vezérigazgatója írt alá együttműködési megállapodás

 

Megegyezés született arról is, hogy a kínai fejlesztési bank 79 millió dolláros hitel keretében újabb magyarországi projektet, a Wanhua-BorsodChem termelékenységet fejlesztő, környezetvédelmi típusú beruházását finanszírozza. A Budapesti Értéktőzsde és a Sanghaji Aranytőzsde megállapodása szerint a BÉT-en létrejön egy kifejezetten kínai, keleti irányú kereskedést folytató részleg, és a BÉT jelenti majd a Sanghaji Aranytőzsdének a regionális platformot. Továbbá kivételes eljárásban a magyar államnak lehetősége lesz megvásárolnia a pekingi magyar nagykövetséget.

 

/T.D.