Kína gazdaság - Hongkong : Hongkongban költenek a legtöbbet fogyasztási javakra Kínán belül
A részletes kimutatás szerint a növekedés nagyrészt a fogyasztási termékek árnövekedésének tudható be, azon belül is főként az élelmiszerek és az üzemanyag drágult a legnagyobb mértékben
Az alapélelmiszernek számító rizs ára tavaly július óta mintegy 63 százalékkal, a marhahús 45, a tartósított húsfélék 39, a hal 33, a sertés 32, a zöldségfélék 28 százalékkel lettek drágábbak.

Hong Kong egyik bevásárló utcája, az élelmiszerárak nagyarányú növekedése ellenére sem csökkent a vásárlói kedv
A jelentős áremelkedés ellenére a fogyasztási kedv nem csappant meg, sőt az olimpiának köszönhetően az elektronikai termékek területén jelentősen nőtt is.
A kimatatás szerint az infláció mértéke nem lett magasabb a várthoz képest, mivel az energiahordozók és az elektromos áram a nemzetközi piac áraival arányosan drágultak. A a Kínán belül különleges jogokat élvező városállam kormánya így előre megtudta hozni a megfelelő intézkedéseket, mely az infláció kordában tartására irányultak.
A statisztikai adatokat azért állították össze már augusztus elején, hogy időben ki tudják dolgozni a 2009- re szóló költségvetést, illetve így az év hátralévő 4 hónapjában olyan intézkedéseket tudnak hozni, mely csökkenti az infláció növekedésének a mértékét.
FJ - MCOnet
kína peking shanghaj harbin hong kong hongkong kínai kína képek kína történelem kína magyar kína magyarország kína történelme kína térkép kína térképe kína utazás kína gazdasága japán kína eu kína kínaiak kína import kína időjárás kinai kínai városok kína és india kínai jüan dél kínai kínai térkép kínai hegység kínai állam dél kínai tenger kínai zászló kínai sivatag kínai nagyfal kínai utak kínai körút szecsuán makaó macao hainan hajnan tiencsin csungking jünnan kowloon ghuangzhou sanghaj airlanes
Kína Online webcím és linkajánló: kinalink.mconet.hu
Kína Online (angol) : china.mconet.biz
Kína Online webcím és linkajánló (angol) : chinalink.mconet.biz
Kína Online (kínai) : china.mconet.biz/cn
Kína Online webcím és linkajánló (kínai) : chinalink.mconet.biz/cn
Kína - Képeslapküldő: Küldjön képeslapot ismerősének!
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu
