Kiemelt hírek

Kína betör a kávépiacra is

Kína betör a kávépiacra is

Vasárnap megkezdődött Kína legnagyobb fagyasztva szárítással termelő kávégyárának építése a Chongqing város Liangjiang kerületében található Lianglu/Cuntan szabadkereskedelmi kikötő területén, jelentette a Zhongshan kínai hírügynökség.

 

Az 1 milliárd yuanos beruházással épülő kávégyár a tervek szerint közel 7,5 hektáros területen helyezkedik majd el. A projekt másfél év alatt fejeződik be. A kávégyár termelési kapacitása három év után éri majd el a maximumot, ami évente 10 ezer tonna instant kávét, 2 ezer tonna kávékoncentrátumot és 3 ezer tonna pörkölt kávébabot jelent.

A Nemzetközi Kávé Szövetség (International Coffee Organization) szerint a kínai kávépiac évente 15 százalékkal nő. A világ éves kávéfogyasztása 9 millió tonna, ám Kínában ugyanez a szám csupán 0,2 millió tonna. A szövetség prognózisa szerint tíz éven belül 1 millió tonnára fog emelkedni a kínaiak kávéfogyasztása.

 

Kína, kávé, gyár

Kína betör a kávépiacra is

 

Chongqing Kelet-Ázsia legnagyobb kávékereskedelmi központjává akar válni. Idén júniusban jött létre a Chongqingi Kávékereskedelmi Tőzsde. Chongqing közel fekszik Jünnan tartományhoz, Kína legnagyobb kávétermelő területéhez. 

 

CRI/MCOnet