Kiemelt hírek

Kína célja az 5G kiépítés felgyorsítása – a 6G fejlesztéséért

Kína célja az 5G kiépítés felgyorsítása – a 6G fejlesztéséért

Felgyorsítaná az 5G kiépítését, s ezzel a 6G kutatását és fejlesztését is a keleti ország. Az 5G technológiát a 97 fő gazdasági kategória közül 52-ben már használják Kínában.

Kína célja az 5G kiépítésének felgyorsítása, s ezzel együtt a 6G kutatás és fejlesztés felpörgetése. A kínai kormány erőforrások növelését tervezi, hogy felgyorsítsa az 5G kiépítését az egész országban – jelentette a helyi sajtó az Ipari és Informatikai Minisztérium (MIIT) tisztségviselőjére hivatkozva.

Az ország az 5G technológia alkalmazását is kiterjeszti különböző területeken, s előmozdítja a 6G kutatását és fejlesztését.

„Kína a világ legnagyobb 5G hálózatát építette ki, a legfejlettebb technológiákkal. Az 5G bázisállomások száma idén március végére meghaladta a 2,64 milliót” – mondta Zhao Ce, a MIIT információs és telekommunikációs fejlesztési osztályának helyettes vezetője.

Hozzátette: a minisztérium célja az 5G hálózat rendezett kiépítésének támogatása, ipari alkalmazásainak felgyorsítása, valamint a nemzetközi adatcsere és kommunikáció erősítése az 5G-hez kapcsolódó technológia, szabványok és alkalmazások terén.

Az 5G technológiát Kínában a 97 fő gazdasági kategória közül már 52-ben használták - a nagyszabású alkalmazást kiterjesztették a bányászatra, a kikötőkre és a villamos energiára – jegyezte meg a tisztviselő.

A minisztérium közelmúltbeli jóslata szerint 2023 végén az 5G bázisállomások száma Kínában eléri a 2,9 milliót.

Kína célja az 5G kiépítés felgyorsítása – a 6G fejlesztéséért

Kína célja az 5G kiépítés felgyorsítása – a 6G fejlesztéséért

A kínai kormány felfedte azt is, hogy 2022 október végére elérte a 110-et azoknak a kínai városoknak a száma, amelyek képesek gigabites 5G és optikai szálas szolgáltatásokat kínálni.

A The Mobile Economy China 2023 elnevezésű GSMA-jelentés szerint az 5G technológia 290 milliárd dollárral növeli a kínai gazdaságot 2030-ban, az előnyök pedig megoszlanak az ágazatok között.

A jelentés kitér arra is, hogy az 5G 2024-ben megelőzi a 4G-t és domináns mobiltechnológiává válik Kínában.

„A 4G és az 5G dominanciája Kínában azt jelenti, hogy az örökölt hálózatok fokozatosan megszűnnek. Míg a legtöbb felhasználót áttelepítették a 4G-re és az 5G-re, a régi hálózatok továbbra is támogatják a különféle IoT-szolgáltatásokat. Egyes becslések szerint azonban Kínában 2025-re szinte teljesen leállhatnak a régi hálózatok” – taglalja a tanulmány.

Kína már létrehozta az IMT-2030 (6G) Promóciós Csoportot, melynek fő célja a kínai ipari és tudományos kutatások összegyűjtése a 6G széles körben történő népszerűsítése érdekében - beleértve a technológiai szintet, valamint gazdasági és társadalmi hatásokat – jegyezte meg Zhao Ce.

A kínai IMT-2030 (6G) Promotion Group 2022-ben írt alá egyetértési nyilatkozatot a 6G-ről a 6G Smart Networks and Services Industry Association-nel (6G-IA) - utóbbi a következő generációs hálózatok és szolgáltatások európai iparát és kutatását képviseli.

A megállapodás értelmében mindkét szervezet bejelentette a 6G rendszerekkel és hálózatokkal kapcsolatos együttműködés további előmozdítását.

A 6G rendszerek kereskedelmi forgalomba hozatala 2030-ra várható.

A szabványosítás első szakasza valószínűleg elkezdődik 2025-től, s ez 2028-ra az első 6G specifikációhoz vezet a 3GPP Release 21 rendszerben.

Ugyanakkor, a dél-koreai Tudományos, Információs és Kommunikációs minisztérium is nemrégiben ismertette terveit egy kezdeti 6G hálózati szolgáltatás kereskedelmi forgalomba hozatalára 2028 folyamán.

B.A.