Kiemelt hírek

Magas szintű amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások vették kezdetét

Magas szintű amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások vették kezdetét

Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettessel folytat tárgyalást Pekingben Robert Lighthizer az Egyesült Államok kereskedelmi főképviselője és Steven Mnuchin pénzügyminiszter.

A mostani megbeszélés immár a nyolcadik a Donald Trump amerikai elnök vezette kormányzat és a kínai fél között, amelyet a két ország között kirobbant kereskedelmi háború rendezésének céljából tartanak. Egyes elemzők szerint a következő hetekben és hónapokban azonban mindössze részleges megállapodásra lehet számítani, ami feltehetően magában foglal majd egy ígéretet Kína részéről arra. Ez a lépés Trump elnök aggályaira lehetne válasz, aki szerint az egyik fő probléma a két ország kereskedelmi kapcsolataiban a köztük lévő kereskedelmi deficit.

A két ország közti kereskedelmi konfliktusnak mostanra számos károsultja van. A Trump által kínai exportcikkekre kivetett büntetőtarifái miatt egyes amerikai gyártók költségei jelentősen megemelkedtek, aminek következtében esetenként halasztaniuk kellett egyes beszerzéseket.

 

Magas szintű amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások vették kezdetét

 

 

Az amerikai büntetővámok a kínai exportőröket is negatívan érintették, a bevételkiesések sok helyen elbocsátásokhoz vezettek. A Peking által az amerikai exportcikkekre válaszlépésként kirótt vámtarifák ugyancsak éreztették hatásukat.

A vámtarifák mellett a két ország kereskedelmi konfliktusának másik sarkalatos pontja, hogy az amerikai fél szerint Kína a technológiái átadására kényszerít minden Kínában működő külföldi vállalatot annak érdekében, hogy előnyhöz juttassa a belföldi cégeket, amelyek a robotika és a mesterséges intelligencia élvonalába kívánnak kerülni világszerte. A kínai fél elutasítja e vádakat. 

Trump elnök nemrégiben bizakodóan nyilatkozott a Pekingben esedékes tárgyalásokról, amelyekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: egyre közelebb járnak a megoldáshoz.