Kiemelt hírek

Magyarország vonzó befektetési célpont Kínának

Magyarország vonzó befektetési célpont Kínának

Varga Mihály pénzügyminiszter Csiang Csien-csinggel, a Kína-Közép-Kelet-Európa tőkebefektetési alap (SINO-CEE Fund) elnökével folytatott tárgyalását követően hangsúlyozta: a következő években is Közép-Kelet-Európa lehet a kontinens növekedési motorja, ennek is köszönhető, hogy Kína vonzó befektetési célpontnak tartja Magyarországot.

A pénzügyminiszter elmondta, hogy a magyar gazdaság jóval az uniós átlag feletti növekedési ütemével, a csökkenő adóterhekkel és versenyképes üzleti környezetével egyre jobb lehetőségeket kínál a befektetők számára. Ismertette, hogy Kína és Közép-Kelet-Európa 16 országa által 2016-ban létrehozott kormányközi együttműködés célja a két térség gazdasági fejlődésének előmozdítása. 

 

A 10 milliárd euró összegű Kína-KKE Alap a közép-kelet-európai befektetések támogatására jött létre

 

Kína legnagyobb bankja, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank a közép-kelet-európai befektetések támogatására hozta létre a 10 milliárd euró összegű Kína-KKE Alapot, amelyhez Magyarország képviseletében az Eximbank is csatlakozott - emlékeztetett a tárcavezető. Hozzátette, hogy a megbeszélésen áttekintették a magyar befektetési lehetőségeket is, amelyekre leginkább az infrastruktúra-fejlesztés, az ipari gyártás és az agrárium területén nyílhat először lehetőség. A felek egyetértettek abban, hogy a kínai vállalatoknak Magyarország továbbra is jó befektetési célpont, a magyarországi kínai eredetű befektetések értéke meghaladja a 4 milliárd dollárt, az itt működő kínai vállalatok jelenleg több mint 15 ezer embernek adnak munkát.