Kiemelt hírek

Orbán: "A Kelet felzárkózott a Nyugat mellé"

Orbán:

Orbán Viktor miniszterelnök a kínai hivatalos látogatását összegző nyilatkozatban úgy fogalmazott, hogy újfajta globalizáció modell lép életbe, "a Kelet felzárkózott a Nyugat mellé", a technológiai fejlettség szempontjából a keletiek már nem maradnak el a nyugatiaktól, és "igazából legnagyobb mennyiségben pénz ma Ázsiában halmozódik fel", ami "azután megindul visszafelé, Nyugatra".

A kormányfő kifejtetette, hogy a magyar gazdaságban is azért nőtt meg a kínai jelenlét, mert az elmúlt egy-két évben amerikai és európai nagy cégeket kínaiak vásároltak fel. Ez egy teljesen ellentétes mozgás azzal, mint amihez mi hozzászoktunk, illetve amit tanultunk a világgazdaság működéséről" - fogalmazott. Az Egy övezet, egy út stratégia "egy más irányú mozgást" indított el, amely kifejezetten egymás elfogadására épül - mondta a miniszterelnök.

 

Orbán Viktor Pekingben: Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök

Orbán Viktor miniszterelnök és Hszi Csin-ping kínai elnök

 

Orbán Viktor hangsúlyozta, hogy az országokat, népeket, gazdaságokat össze kell kapcsolni, ennek érdekében a pekingi Egy övezet, egy út fórumon elsősorban a hajózás feltételeinek megteremtéséről, vasutak, légikikötők, hidak építésről, úthálózatok fejlesztéséről, a régi Selyemút mentén fekvő népek modern kori összeköttetéséről volt szó.

 

Orbán Viktor Pekingben: Orbán Viktor miniszterelnök és Csang Tö-csiang, az Országos Népi Gyűlés, azaz a kínai parlament elnöke

Orbán Viktor miniszterelnök és Csang Tö-csiang, az Országos Népi Gyűlés, azaz a kínai parlament elnöke 

 

A kétoldalú tárgyalásokról elmondta, hogy megbeszélést folytatott a kínai államfővel, miniszterelnökkel, házelnökkel és befektetőkkel, a tárgyalásokon pedig komoly, elsősorban gazdasági-pénzügyi természetű megállapodások születtek. E kétoldalú tárgyalásokon nagyon sok új munkahely és komoly nemzetgazdasági érték létrehozásáról sikerült megállapodni - értékelt a kormányfő.

 

/T.D.