Kiemelt hírek

Pesti: a Millenium Egészségközpont úttörő szerepet tölt be

Pesti: a Millenium Egészségközpont úttörő szerepet tölt be

Átadásra került a mintegy egymilliárd forint értékű kínai-magyar egészségügyi beruházás a Millenium Centerben. A klinikán megrendezett ünnepségen Pesti Imre hangsúlyozta: az egészségügyi centrum úttörő szerepet tölt be a magyar turizmus történetében.

A beruházást koordináló Magyar Nemzeti Értékek és Hungarikumok Szövetségének elnöke megnyitó beszédében úgy fogalmazott, hogy Magyarország egyik legmodernebb rendelője épült fel a semmiből, melynek célja, hogy egészségügyi ellátást nyújtson a magyaroknak, a Magyarországon élő kínaiaknak, valamint a gyógyulási céllal érkezőknek.

 

 

Véleménye szerint a centrum kelet-európai bázis is lehetne, Svájc konkurenciája. "Az egészségturizmus óriási üzlet a világon, egy 15-20 milliárdos piacról van szó, amelynek az éves fejlődése szintén 15-20 százalék körül van. Azt gondolom, hogy ez egy olyan kezdeményezés, amelyet érdemes támogatni, hiszen akár Európa több országában is megvalósulhat ez az együttműködés."

 

 

Interjú keretében elmondta, a magyar-kínai kapcsolatok az "Egy övezet, egy út" keretében látványosan fejlődött, nagyon sok kínai beruházás valósul meg Magyarországon, amelyek mellett nagyon sok a magyar hozzáadott érték. Hozzátette, hogy a klinika megnyitásával végre kihasználható lesz az egészségturizmus.

 

Pesti: a Millenium Egészségközpont úttörő szerepet tölt be

 

A Millennium Egészségközpont egynapos sebészeti, a többi közt száj- és gerincsebészeti, továbbá fogászati ellátást kínál  világszínvonalú technológiával.