Kiemelt hírek

Stratégiai megállapodás a kormány és a kínai Yanfeng Automotive Interiors autóipari beszállító cég között

Stratégiai megállapodás a kormány és a kínai Yanfeng Automotive Interiors autóipari beszállító cég között

Stratégiai partnerségi megállapodást kötött a magyar kormány és a kínai Yanfeng Automotive Interiors autóipari beszállító cég kedden Budapesten, a Yanseng a kormány 71. stratégiai partnere.

A kínai tulajdonú cégnek Pápán van üzeme, idén jelentették be, hogy 7,5 milliárd forintot ruháznak be a magyar cégbe, így 450 új munkahelyet hoznak létre. A kormány 1,85 milliárd forinttal támogatja a beruházást. A prémium kategóriás autók belső utasterének alkatrészeit gyártó céj 1870 embert foglalkoztat Magyarországon.

 

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter

 

A megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írta alá, utána kiemelte, hogy a legfejlettebb technológiát alkalmazó Yanfeng segíti, hogy a magyar autóipar sikerrel átálljon az új ipari korszakra, továbbá részt vállal Magyarország hosszú távú fejlesztésében. Elmondta, hogy a magyar gazdaságban új korszakot jelent, hogy a felminősítések időszakába lépett, ezáltal a finanszírozási költségek csökkennek, az ország tőkevonzása javul.

 

Vallyon József, a Yanfeng Hungary Automotive Interior Systems igazgatója.

Vallyon József, a Yanfeng Hungary Automotive Interior Systems igazgatója

 

Szijjártó Péter méltatta, hogy a Yanfeng az első körös autóipari beszállítók világpiacán vezető cég, a világban 93 termelő egységgel rendelkezik, 33 ezer embernek ad munkát. Vallyon József, a Yanfeng Hungary Automotive Interior Systems igazgatója azt mondta, a stratégiai megállapodástól azt várják, hogy a kormánnyal való eddigi jó kapcsolatra építve még több területen - köztük az oktatásban - tudnak sikeresen együttműködni.

 

/T.D.