Kiemelt hírek

Szabó: ez az első megállapodás a kínai pénzügyi szektorból

Szabó: ez az első megállapodás a kínai pénzügyi szektorból

Több stratégiai megállapodást is kötött a Bank of China Magyarországon, amely teljesen új fejezetet nyit a magyar-kínai pénzügyi együttműködésben - jelentette ki Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az államtitkár a stratégia megállapodásokat bejelentő sajtótájékoztatón örömét fejezte ki, hogy a világ hatodik legnagyobb és legkomolyabb pénzügyi szervezetével írtak alá több megállapodást is. "Az, hogy ilyen előremutató megállapodásokat írtunk alá azt is mutatja, hogy bízunk egymásban és Magyarország Keleti nyitás politikája teljesen egybe vág a kínai Egy övezet, egy út kezdeményezéssel" - fogalmazott Szabó László. Elmondta, hogy Magyarország szeretne hídfőállásává válni Kínának, hogy árui, szolgáltatásai elérjék Európát, valamint fordítva, Kína szintén hídfőállásává válhat az európai áruknak, a magyar kis- és középvállalatoknak az ázsiai piacok felé.

 

"Nagy örömmel fogajduk, hogy Kína Magyarországon keresztül jön be Európába"

 

Kiemelte, hogy a Bank of China történelmében többször volt hasonló kezdeményezés, példaként említette, hogy 2003-ban Magyarországon nyitották meg az első leányvállalatukat, vagyis Közép-Európa első kínai pénzintézetét, azóta pedig a BAC innét irányítja a többi leányvállalatát, így regionális központtá vált a hazai BAC. Felidézte, hogy a kormány már több kínai vállalattal működik együtt, viszont ez az első a pénzügyi szektorból. Megköszönte, hogy a Bank of China külön figyelmet fordít, hogy Magyarországnak milyen kulturális kapcsolatokra, nyelvi és tudományos igényekre van szüksége. Példaként említette, hogy a Bank of China rendszeresen támogatja a Magyar-Kínai Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolát és Gimnáziumot.

 

Tien Kuo-li, a Bank of China elnöke és Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára

Tien Kuo-li, a Bank of China elnöke és Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára 

 

Szólt arról, hogy nem csak befektetői célponttá, hanem turisztikai központtá is kívánják tenni Magyarországot a kínai turisták körében, illetve, hogy üzleti fórum létrehozását tervezik, ahol kínai és magyar kis- és középvállalkozások találkozhatnak egymással. Végül örömét fejezte ki, hogy Kína Magyarországon keresztül jön be Európába, valamint, hogy Magyarországon él a legnagyobb kínai közösség Közép-Európában. "Évtizedes barátság és hagyomány áll fennt közöttönk, bízunk abban, hogy ez töretlen lesz a jövőben is."

 

/T.D.