
17 kínai márkanév a világ legbefolyásosabbjai között
A World Brand Lab újra felmérést készített a világ 500 legbefolyásosabb márkanevét illetően, melyek közül 17 kínai lett, amelyek közül több is a legjobb 100 között szerepel, méghozzá olyan nevek mint például Kína Központi Televíziója (CCTV), a China Mobile, vagy a Kínai Iprai és kereskedelmi Bank. Szintén a legjobb 500 közé kerültek olyan nevek mint például a Lenovo, a Bank Of China, a Huawei, vagy az Air China.
A legelőkelőbb helyeken tartózkodók nem okoztak különösebb meglepetést, hiszen az első a Facebook a maga többszáz millió felhasználójával, a második az Apple, a harmadik helyezett pedig a Microsoft. Az 500-as listába egyébként összesen 28 ország nevei kerültek, közülük a legtöbb, 237 amerikai, és 47 francia. Kína ilyen tekintetben a hetedik helyet folglalja el a listán.
-TKL-
Kína Online

Kína Központi Televíziója kiváló helyen szerepel a listában
A legelőkelőbb helyeken tartózkodók nem okoztak különösebb meglepetést, hiszen az első a Facebook a maga többszáz millió felhasználójával, a második az Apple, a harmadik helyezett pedig a Microsoft. Az 500-as listába egyébként összesen 28 ország nevei kerültek, közülük a legtöbb, 237 amerikai, és 47 francia. Kína ilyen tekintetben a hetedik helyet folglalja el a listán.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros