A Chery belépne az amerikai piacra

A Chery Kína legnagyobb hazai gyártója, és egyben a legnagyobb exportőr is, jelenlegi célja pedig, hogy az elektromos autóival betörjön az amerikai piacra 2011 végére. Erre minden esélye meg is van, hiszen a New Enterprise Associates-el együttműködve a gyártó három elektromos modelljét is megjelentetheti az Egyesült Államokban.
A közreműködő cégről azt lehet tudni, hogy Kína több mint 10 tartományában fektetett be új energiákon alapuló infrastruktúrák kifejlesztésébe, és kiépítésébe, jelenleg pedig az új hajtású autók működése irán érdeklődik. A Chery elektromos autókért felelős részlegének vezetője elmondta, hogy ha minden rendben megy, akkor többek között az S18-as elektromos autójuk is sikeresen megérkezhet Amerikába 2011 végére. A Chery egyébként nem az első aki betören az amerikai piacra, már a BYD is bejelentette ilyen irányú terveit.
-TKL-
Kína Online

Két másik modell mellett az S18-as is menne amerikába

Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros