A China-Biotics bízik új beruházása mielőbbi befejezésében

A China-Biotics, a probiotikus termékeket gyártó cég 2008 év végén jelentette be, hogy váratlan késedelmet szenved új beruházásának kivitelezése.

Az új gyárnak két helyi kormányzati irodától is kell igazolást kapnia. Az egyik az Állami Élelmiszer és Gyógyszer Ellenőrzési Hivatal, a másik pedig a Shanghai Minőség és Technikai Felügyelet Önkormányzati irodája, és mindkét hivatal különböző igazolási szabványokat kér a gyártó beruházásra vonatkozóan. A vezetőség szorosan együttműködik mindkét hivatallal a szabványok ügyében.

A késlekedés eredményeként a China-Biotics lelassította a gyártó berendezések beszállítását és beszerelését. A cég reméli, hogy hamarosan megegyezés születik a szabványokat illetően. A Kínai Holdújév ünnepei elmúltával most újra folytatni szeretnék a szerelési folyamatokat, és úgy tervezik, hogy a próbagyártást 2009 áprilisban megkezdik. A próbagyártási szakaszt nagyjából három hónaposra tervezik.

A probiotikus termékek piacának meghatározó szereplői

A probiotikus termékek piacának meghatározó szereplői


"Már nagyon szeretnénk elkezdeni a gyártást az új gyárban, így nagyon várjuk, hogy egy becsületes megállapodás szülessen az ügyben," mondta Mr. Song. "Ezalatt pedig folytatjuk a nagy tömegű kereskedelmi alapanyagokról szóló megállapodásokat, valamint a a Shining (Ragyogó) kereskedelmi outletünk bővítését."

2008 május 20-án jelentette be a China-Biotics, Inc. hogy új gyárat épít Qing Pu-ban, közel Shanghai-hoz. "Az új gyár a 150 millió tonna gyártókapacitásával a cég növekvő stratégiájának sarokköve lesz," mondta Jinan Song, a China-Biotics elnök-vezérigazgatója. "Elkezdtük az új gyártó infrastruktúra kivitelezését, melyet szeretnénk befejezni az év utolsó negyedére. Már minden lényeges berendezést megrendeltünk, amire szükségünk lesz."

Probiotikus termékek és hazai alapanyag nagy mennyiségben

Probiotikus termékek és hazai alapanyag nagy mennyiségben


A késedelem miatt a gyár teljes befejezését a cég a 2009-es pénzügyi évre tervezi, és ez lesz az egyetlen nagymérvű probiotikus gyár Kínában, amelyik a nagy tömegű hazai alapanyag piacot el tudja látni.

Egy a Flewnews-ban korábban megjelent riport szerint a China-Biotics egy éves szerződést kötött a Holiland péksüteménygyártó céggel probiotikum ellátására a Holiland péksütemények számára.

A Holiland péksüteménygyártó probiotikum beszállítói

A Holiland péksüteménygyártó probiotikum beszállítói

 

A cég jelenleg meglévő gyártó része a jelenlegi éves gyártó kapacitással 12 ezer tonna probiotikumot állít elő, amit nagy tömegű alapanyagként és kapszulákként használnak fel, el tudja majd látni ezen termékek kezdeti megrendeléseit és a korábban megkötött szerződéseknek eleget tud tenni. A cég azonban már így is megnövelte a műszakok számát és optimalizálta a kereskedelmi forgalomban lévő kapszulák gyártását és a kereskedelmi tömeges hozzávalók gyártását hogy a megnövekedett igényeknek eleget tudjon tenni.


forrás: www.chn-biotics.com

MCOnet - GY-KE

 

Kína online - www.kinaon.com

Szóljon hozzá a Kína fórumon!    

Kína utak