

A szerződéssel létrejön Dél-Korea legnagyobb tengeren túli energiabefektetése, valamint ezzel egyszerre az a második legnagyobb kanadai energiavállalat, ami ázsiai cég szerez meg az elmúlt néhány hónapon belül. Így mutatkozik meg igazán, hogy a világgazdasági válság mely térségeket és vállalatokat hogyan érinti.

A Harvest Enregy energiaelőállító üzeme Kanadában
A Harvest Energy, egy Calgary-ban székelő üzemeltető a kanadai energiaiparban, kijelentette szerdán, hogy a KNOC megvásárolja a cég ingatlanjait, üzemét, sőt minden tulajdonát, tehát a komplett vállalkozást. A szerződés szerint a koreai cég megközelítőleg 1.68 milliárd amerikai dollárért megvásárolja a céget, valamint kifizeti annak 2.15 milliárd dolláros tartozását, így összesen 4 milliárd dollárért adják el a vállalatot.

Harvest üzemanyag töltőállomás
Young-won Kang, a KNOC elnöke elmondta, komoly terveik vannak a jövőbeni növekedés elérésére, ehhez az első óriási stratégiai lépés megtörtént a kanadai üzlettel. A megegyezés már létrejött, a szerződést pedig még az év vége előtt aláírják. A Harvest Energy napi termelése 70-30% arányban nyersolaj és természetes gáz, ami napi összmennyisége 53,000 hordót tesz ki. A KNOC folytatni kívánja a cég üzleti tevékenységét, de természetesen nagyobb figyelmet fordít Kína energiaellátására.
A környezetbarát energiaelőállítás egyre fontosabb
FS - MCOnet
Kína online - www.kinaon.com
Információk Kínáról
További linkek >> kinalink.mconet.biz
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros