„Az önkormányzatok és a megyék szerepe a területfejlesztésben - A kínai tőkebeáramlás elősegítése" című konferencián Fenyves Péter,
Mór Város polgármestere bemutatta települését a meghívott kínai vendégeknek, leendő befektetőknek.
Előadásában arra szeretett volna rámutatni, hogy Mór városának szorgosak a lakói, a település pedig megbízható, innovatív, fejlődőképes város, amely 20 évvel ezelőtt saját erejéből indult el a gazdasági fejlődés útján. Büszkén emelte ki, hogy külnböző gazdasági mutatók alapján 3 évvel ezelőtt Mórt a gazdasági teljesítménye alapján a 44. magyar városként tartották nyílván.
"Szólni kell arról is, hogy van-e munkaerő a térségben, és az milyen szerkezetű" - folytatta beszédét Fenyves Péter. A gazdasági válság itt is éreztette hatását, ezt a regisztált munkanélküliek számával támasztotta alá. 2000-ben volt a foglalkoztatás csúcsa a városban, akkor 2,5%-os volt a munkanélküliség. Napjainkban ez 5,7-5,8%, ami jóval alacsonyabb az országos és a térségi, megyei átlagnál is.

Fenyves Péter, Mór Város polgármestere bemutatta települését a meghívott kínai vendégeknek
Fenyves Péter kifejtette: "A
gazdaság akkor tud fejlődni, ha a teljesítőképességéhez megfelelően felkészült munkaerőt tud produkálni. Városunk rendelkezik egy megyei fenntartású szakképző intézménnyel, ahol folyamatos fejlesztéssel, és az Ipari Parkunkban megtelepült cégekkel együttműködve szeretnénk a gazdaság igényeinek megfelelő képzést produkálni". Kiemelte még, hogy nagyon fontos a város adópolitikája a befektetők számára, hiszen az adott település képviselőtestülete egy-egy befektetésnél külön is mérlegelhet, és akár változtathat is adópolitikáján. Mór polgármestere vázlatosan bemutatta a térségi vállalkozásokat, azok típusait, valamint a helyi Ipari Park erényeit.
-kt-