A GM zöldebb autókat szeretne Kínában
A GM zöldebb autókat szeretne Kínában
A General Motors amellett, hogy megduplázza a kínálatát Kínában, új üzemanyagtakarékos technológiát is bevezetne a következő két évben.
Az amerikai autó gyártó óriás új modellek, és új technológiák bevezetésével növelné eladásait Kínában, a világ legnagyobb autó piacán. Emellett a tavalyi évben a csőd szélére került cég kiemelten támogatná a "zöld" autókat.


Chevrolet Sail - A zöldebb autók előfutára Kínában

A General Motors eladásai tavaly 67 százalékkal nőttek, így 1.83 millió autót értékesítettek Kínában, idén pedig a 2milliós darabszámot célozzák meg. Ha ez sikerülne, a gyártó már idén elérné azt az eladási számot, amit négy év múlva terveztek.

byd kína

Nem csak a GM lát lehetőséget a hibridek kínai elterjesztésében

A General Motors elmondása szerint 2011-re turbó feltöltővel, ugyanakkor kis kapacitású motorral és üzemanyagtakarékos váltóval felszerelt autókat kezdene értékesíteni, mely utóbbi fejlesztéssel akár 7-9 százalékot is lehet spórolni a fogyasztásból. Emellé a legtöbb modelljük esetében tervezik a hibrid hajtás bevezetését.


-TKL-


Kína Online
Kína utak

* Adja meg az e-mail címét
* Adja meg a nevét
Honnan:
Hová:
Utazás ideje:
Időtartam:
Ellátás:
Keresett kifejezés: