A kínai tőke soha nem tapasztalt lendületet adhat a magyar gazdaságnak
Kína
Ven Csia-pao 2 napos hivatalos látogatása politikai és gazdasági szempontból is kiemelkedő jelentőségű volt. Kína és Magyarország június 25-én tizenkét megállapodást kötött egymással.

A kínai kormányfő


A kínai kormányfő azt mondta, országa bízik a magyar gazdaság fejlődésében. Bejelentette: Kína hajlandó „bizonyos összegű” magyar államkötvényt vásárolni, a kínai állami fejlesztési bank pedig egymilliárd eurós különhitelt fog biztosítani a magyar félnek a kölcsönös befektetések előmozdítására.

A két ország egyébként hasonlóképpen gondolkodik a jövőről, Magyarország is határozottan elkötelezett a munkaalapú gazdaság és az értékteremtő munka mellett, mindkét ország elveti azt a felfogást, hogy lehetséges munka nélkül is gyarapodni.

Ven Csia-pao


Az érintett kínai és magyar cégek megállapodást kötöttek egymilliárd dollárnyi vegyipari befektetésekről. Ma kiderült, hogy Kína Magyarországon kívánja létrehozni közép-európai logisztikai-közlekedési platformját.

Arról is beszámoltak, hogy a kétoldalú kulturális kapcsolat előmozdítása céljából százötven magyar fiatalt hívtak meg Kínába. Ven Csia-pao és Orbán Viktor kitűzte azt a célt, hogy a kínai-magyar kereskedelmi forgalom mértékét 2015-ig a jelenleginek több mint kétszeresére, húszmilliárd dollárra növelik.

Orbán Viktor


A kínai kormányfő hangsúlyozta: Kínában gyors iparosítás és urbanizáció zajlik, a „kínai piac óriási lehetőségeket rejt”. Kijelentette, a kínai kormány támogatja a kínai nagyvállalatok kelet-közép-európai befektetéseit, egyúttal reményét fejezte ki, hogy a régió enyhíti a piaci korlátozásokat, és politikai támogatást nyújt a kínai vállalatok megjelenéséhez.

Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a Magyar Tudományos Akadémián, a Kína-Kelet-Közép-Európa Gazdasági és Üzleti Fórumon.kijelentette: a kínai tőke magyarországi megjelenése eddig még nem tapasztalt lendületet adhat a magyar gazdaságnak.

Ven Csia-pao

"Gyorsíthatja a gazdasági stagnálásból való kilábalást a szerkezet-átalakítás, továbbá nyitni kell más, Európán kívüli befektetők irányába is - mondta Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes pénteken Veszprémben egy gazdasági fórumon. Hangsúlyozta: ebből a szempontból óriási jelentőségű, hogy a kínai miniszterelnök magyarországi látogatása. Úgy fogalmazott, hogy Kína "mint egyértelműen erős, nagyon nagy növekedési ütemet felmutatni tudó gazdasági hatalom, stratégiai partner lehet Magyarország számára, befektetési célpont, a magyar vállalkozások számára pedig a kínai piac exportcélpont".


-kt-


Kína Online

Kína utak