
A külföldi befektetők látják a potenciált a kínai vásárlókban
A külföldi befektetők egyik kedvenc helye Kína, ezt a tábor gyarapítja a Star Mall Group is. A török ingatlanokkal és befektetésekkel foglalkozó vállalat az elkövetkezendő 10 évben 10 bevásárlóközpont kivitelezését tervezi Kínában. A Star Mall vezetőjének elmondása szerint a 10 befektetés 2 milliárd dollár értékű, melyek közül kettő még idén, másik kettő pedig már jövőre meg is valósul.
A cég eddig két lehetséges helyszínt említett meg a bevásárlóközpontok építésére, az egyik Liaoning tartomány, a másik pedig egy valahol Shanghai közelében található hely lesz. A helyi ingatlan bennfentesek szerint a Star Mall kulcsfontoságú befektetőnek számít a piacon. A vállalat partnereit is magával hozta Kínába, közülük az Auchan China már el is tervezte két bevásárlóközpont felépítését, 4 milliárd yuan értékben.
-TKL-
Kína Online

A Star Mall Group 10 bevásárlóközpontot tervez Kínában
A cég eddig két lehetséges helyszínt említett meg a bevásárlóközpontok építésére, az egyik Liaoning tartomány, a másik pedig egy valahol Shanghai közelében található hely lesz. A helyi ingatlan bennfentesek szerint a Star Mall kulcsfontoságú befektetőnek számít a piacon. A vállalat partnereit is magával hozta Kínába, közülük az Auchan China már el is tervezte két bevásárlóközpont felépítését, 4 milliárd yuan értékben.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros