
A Michelin is befektet Kínában

A francia székhelyű Michelin Csoport bejelntése szerint új gyárának Kína ad otthont. Az 1.5 milliárd dollár értékű beruházás helyszíne Shenyang, célja, hogy a növekvő autó ipart, és piacot, azon belül pedig a személygépkocsikat, a buszokat, és a kisebb tehergépjárműveket kiszolgálja abroncsokkal. A tervek szerint a gyár évente nagyjából 12 millió abroncs legyártásáért lesz felelős.
Ebből 10 milliót személygépkocsikra, 1.8 milliót teherautókra, és buszokra gyártanak majd, valamint nagyjából 300.000 abroncs újrafutózását is tervezik a teherautók és a buszok számára. A befektetés nagyságát az is mutatja, hogy a mostani gyár megépítésének a költsége a háromszorosa annak az összegnek, amit a Michelin eddig összesen befektetett Kínában. A gyárban új technológiákat alkalmaznak majd, hogy az abroncsok ne csak kiváló minőségűek, de környezetkímélőek is legyenek.
-TKL-
Kína Online

A Michelin új gyárában leginkább személygépkocsikra gyárt majd abroncsokat
Ebből 10 milliót személygépkocsikra, 1.8 milliót teherautókra, és buszokra gyártanak majd, valamint nagyjából 300.000 abroncs újrafutózását is tervezik a teherautók és a buszok számára. A befektetés nagyságát az is mutatja, hogy a mostani gyár megépítésének a költsége a háromszorosa annak az összegnek, amit a Michelin eddig összesen befektetett Kínában. A gyárban új technológiákat alkalmaznak majd, hogy az abroncsok ne csak kiváló minőségűek, de környezetkímélőek is legyenek.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros