2010. jan. 31., vasárnap, 07.00.01 CET
Sajnos azonban nem büszkélkedhetnek a rekorddal, hiszen a reptér egy olyan lista élén áll, ahol nem szívesen látja magát.
Kína, és India, mint két fejlődő és rügyező gazdasággal rendelkező ország, gyakran lesznek egymás riválisai a világban. Jelenleg mindkét ország magas helyezést ért el egy olyan listán, ahol valószínüleg nem szívesen szerepelnek.

A pekingi repülőtér kivilágítva
Mostmár második éve, a Pekingi Nemzetközi Repülőtér tartja a rekordját a világ legroszabb felszállási statisztikájának, melyből kiderül, hogy mindössze csak a 38 százaléka az utasszállító gépeknek képes időben elindulni a reptérről.
Az érkezések szempontjából a legroszabb repülőtér a Delhiben található Indira Gandhi Nemzetközi Repülőtér, ahová az utasszállító gépek 45 százaléka érkezik csak meg időben. A statisztikákat készítők szerint egy gép még időben van, ha 15 percen belüli késéssel indul, vagy érkezik meg.

Az indulásnál vannak a gondok
A helyi hatóságok megnyugtatták az utazókat, hogy a statisztika nem fedi a valóságot. A pekingi reptér egyik szóvívője úgy nyilatkozott, hogy a statisztika hibás volt, és tőlük nem is kértek ilyen jellegű hivatalos adatokat. Nem kétésges, hogy a "hivatalos" adatok fényében a statisztika is kitűnő lett volna.
-TKL-
Kína Online