A Shanghai-i Világkiállítás zöldebb jövőhöz vezet
A Shanghai-i Világkiállítás zöldebb jövõhöz vezet
Elemzők szerint a Világkiállítás nagy hatással lesz a környezetvédelemre, és stimulálja majd az ilyen irányú kutatásokat.
Az elemzők azt is elmondták, hogy a Világkiállításon bemutatott legfrissebb technológiák széles körben el is fognak terjedni a világon. Ilyen új technológia például a TD-LTE, amely 40szer gyorsabb a jelenlegi 3G hálózatoknál. Emellett fontos technológiaként említették még a led technológiát, és az alternatív üzemanyagokat használó gépjárműveket.

gyár

A Világkiállítás témája a zöldebb jövő, befolyásoló ereje pedig várhatóan nagy lesz


Ezek a technológiák, amelyeket nagy sikerrel alkalmaztak már eddig is a Világkiállításon, várhatóan széles körben elterjednek majd, hiszen a Világkiállítás is a környezetvédelemről, az alacsony szén-dioxid kibocsájtásról, és a zöldebb jövőről szól. Ennek fényében például a legtöbb pavilon is környezetbarát anyagokból épült, amelyek újra felhasználhatóak lesznek.

autó

Az egyik legfontosabb tényezőnek az alternatív hajtású autókat tartják


Reflektorfénybe került az az 1.017 alternatív hajtású jármű is, amely a Világkiállítás helyszínén teljesít szolgálatot, hiszen az elkövetkezendő hat hónapban nem fognak kibocsájtani 28,400 tonna szén-dioxidot, illetve 118 tonna egyéb káros anyagot.


-TKL-


Kína Online

Kína utak

* Adja meg az e-mail címét
* Adja meg a nevét
Honnan:
Hová:
Utazás ideje:
Időtartam:
Ellátás:
Keresett kifejezés: