
Az első félévben is nőttek az autóeladások
2010. júl. 6., kedd, 07.00.01

Kína autóeladásai tovább növekedtek 2010 első félévében is, mintegy 30.45 százalékkal az előző év azonos időszakához képest, így elérve a 7.18 milliós eladott darabszámot. Ezzel párhuzamosan a legyártott autók száma is megugrott a tavalyi év azonos időszakához képest, 44.37 százalékkal, ami 8.47 millió legyártott egységet jelent az első félévben.
Ez a tendencia az év második felére is megmaradhat, ugyanis a kormány nemrég bejelentette, hogy hat hónappal meghosszabbítják az autó csere programot Kínában, ami arra szolgál, hogy a túlzottan környezetszennyező autókat kivonják az utakról. Azok akik kisteher gépjárműveiket illetve közepes személygépkocsijaikat lecserélik, 3.000 és 6.000 yuan közötti értékű támogatást kapnak.
-TKL-
Kína Online

Kína főleg az alternatív hajtású kocsik vásárlását szorgalmazná
Ez a tendencia az év második felére is megmaradhat, ugyanis a kormány nemrég bejelentette, hogy hat hónappal meghosszabbítják az autó csere programot Kínában, ami arra szolgál, hogy a túlzottan környezetszennyező autókat kivonják az utakról. Azok akik kisteher gépjárműveiket illetve közepes személygépkocsijaikat lecserélik, 3.000 és 6.000 yuan közötti értékű támogatást kapnak.
-TKL-
Kína Online
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz
A Tersane hajógyár - Alanya
Alanya látványosságai: Kizil Kule, a vörös torony
A jacht turizmus egyre nagyobb teret hódít Törökországban
Alanya erődítménye
A Damalatas barlang - Alanya
Az Arany Narancs Film & Művészeti Fesztivál