E.ON az energetikai innovációért
E.ON az energetikai innovációért

Az E.ON december 7-én, rendezte meg az „Energetikai innováció hazánk településein” témájú szakmai konferenciáját.

 

 

Az E.ON által december 7-én, az Intercontinental Hotelben megrendezésre került az „Energetikai innováció hazánk településein” témájú szakmai konferencia. Ezen a nagyszabású évadzáró rendezvényen a résztvevők között polgármesterek, városvezetők, országgyűlési képviselők, valamint az Orient Solar Kft., mint előadó is jelen volt.

Az Orient Solar Kft. képviseletében Prof. Dr. Hajtó János tudományos igazgató, és Nemes Attila kereskedelmi igazgató vett részt a konferencián. Előadásuk keretében bemutatták a vállalalat által alkalmazandó innovatív napelemes technikát, a kapcsolódó kutatásfejlesztési lehetőségeket és fejlesztési projektjeiket, valamint a Berettyóújfaluban megvalósuló napelem gyár népszerűsítéséről is szó esett.


Az Orient Solar Kft. képviseletében Prof.Dr. Hajtó János

(tudományos igazgató) és Nemes Attila (kereskedelmi igazgató)voltak a rendezvény díszelőadói

 

Az E.ON által megvalósított nagy sikerű rendezvényen a felek tovább erősítették szakmai, és üzleti együttműködéseiket.

Olivia

Címke:

Kína utak