Galló: Csak a szövetségek, a jó partnerség tud előrevinni
Galló Ferenc, az Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója fotó:MCONET
A magyar üzleti környezetben is fel kell ismerni a vállalkozásoknak, hogy a globalizációs versenyben, a válsághelyzetekben csak a szövetségek, a jó partnerségek tudnak kivezetni a bajból és előrevinni. - nyilatkozta Galló Ferenc, a magyar-kínai tulajdonban lévő Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója.
A Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége szervezte azt a konferenciát, amelyen Galló Ferenc, az Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója tartott előadást. A tanácskozáson felszólalók a megyei önkormányzatok gazdaság - és területfejlesztés területén kapott feladatairól, valamint a kínai tőkebeáramlás lehetséges formáiról számoltak be.

Galló Ferenc, az Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója fotó:MCONET

Galló Ferenc, az Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója
Galló Ferenc által képviselt magyar-kínai tulajdonban lévő Orient Solar Kft.beruházása az első, amelyet 2010 után a kormány egyedi döntést követően támogat. A vállalkozás vezetője az előadásában kiemelte, hogy a siker titka abban keresendő, hogy tervszerűen végiggondoltak minden lépést. Létrejött egy hármas egység, egy olyan szövetség, amelyben a magyar kormányzat, a település vezetői, valamint az Orient Solar Kft. megtalálták a közös hangot.

Galló Ferenc előadása a konferencián
A napelem-gyártással foglalkozó magyar-kínai vegyesvállalat rövid távú célja természetesen a kereskedelem, hosszú távon pedig, hogy hozzájáruljanak a környezet megóvásához, a megújuló energia minél szélesebb körű alkalmazásával.
Galló Ferenc az előadást követően adott interjúban hangsúlyozta, hogy az eredményes magyar-kínai gazdasági kapcsolatok alapja a bizalom, az egyértelműen megfogalmazott célok.

Galló Ferenc, az Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója fotó:MCONET

Galló Ferenc, az Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója
A vezető kiemelte, hogy tapasztalatai szerint csak úgy jöhet létre az előadásában említett hármas egység, ha a magyar fél megismeri a kínai partner gondolkodását, a kínai fél szintén nyitott erre magyar partnerével szemben. Harmadik feltétel pedig az, hogy pontosan ismerni kell a kormányzati célokat, hogyan, milyen tevékenységek támogathatók.

Interjú Galló Ferenccel, az Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatójával
A magyar üzleti környezetben is fel kell ismerni a vállalkozásoknak, hogy a globalizációs versenyben, a válsághelyzetekben csak a szövetségek, a jó partnerségek tudnak kivezetni a bajból és előrevinni. - nyilatkozta Galló Ferenc, a magyar-kínai tulajdonban lévő Orient Solar Kft. ügyvezető igazgatója. (T.A)

Kína utak