Kína 3 cége is a leginnovatívabbak között 2010-ben
Kína 3 cége is a leginnovatívabbak között 2010-ben
Kína 3 cége is felkerült a leginnovatívabb cégek nemzetközi 10-es listájára 2010-ben.
Három kínai cég is felkerült arra a nemzetközi listára, amely a világ 10 leginnovatívabb cégét sorakoztatja fel a 2010-es évben, olyan nevek mellett mint az Apple, a Microsoft, vagy a Google. A helyezések nem rosszak, hiszen például az okostelefonokat gyártó HTC a lista negyedik, míg a napelemeket, és elektromos autókat gyártó BYD a 8. helyen található alistán. A harmadikként felkerült Haier a lista 10. helyén található.

htc

Az okostelefonokat gyártó HTC került a legelőkelőbb helyezésbe a három cég közül

A szakértők szerint az, hogy Kína három cége is felkerült a listára kiváló eredmény, hiszen jól mutatja a cégekben rejlő potenciált. A leginnovatívabb cégek listájára olyan cégek kerülhettek fel, akik alkottak valamit, és azt az emberek akarták. A listát sorrendben a Microsoft, az apple, és a Google vezeti, de olyan nevek is kiérdemelték az elismerést, mint a Disney, a Ford, vagy az Amazon.


-TKL-


Kína Online
Kína utak