
Kína gazdasága a legnagyobb lehet 10 éven belül

A szakértők szerint 2020-ig kell csak várni, és Kína gazdasága még az Egyesült Államokénál is nagyobb lehet majd. A bejelentéssel párhuzamosan nyilatkozott Japán is, ahol bejelentették, hogy Kína - a legnagyobb mobiltelefon, autó, és számítógép gyártó a világon - most már három hónapja folyamatosan tartja másdoik helyét Japán előtt a világ legnagyobb gazdaságainak listáján. A szakértők a 2020-as időponton túl is mentek, és megkockáztatták, hogy 2030-ra akár kétszer nagyobb is lehet Kína gazdasága, mint az Egyesült Államoké.
Az elemzők szerint az USA gazdasága 23.3 trillió dollárossá bővülhet, míg Kínáé 24.6 trillió dollárossá. A következtetéseket részben abból vonták le, hogy míg az Egyesült Államok gazdasága évenként átlagosan 1.8 százalékkal nőtt az elmúlt 10 évben, addig Kína gazdasága 10.3 százalékkal. A szakértők az elkövetkezendő időszakban a gazdaság növekedésének 8 százalékosra lassulására számítanak, de ez is elég az előrejelzések beteljesítéséhez.
-TKL-
Kína Online

Kína gazdasági növekedése számos iparág sikerének köszönhető
Az elemzők szerint az USA gazdasága 23.3 trillió dollárossá bővülhet, míg Kínáé 24.6 trillió dollárossá. A következtetéseket részben abból vonták le, hogy míg az Egyesült Államok gazdasága évenként átlagosan 1.8 százalékkal nőtt az elmúlt 10 évben, addig Kína gazdasága 10.3 százalékkal. A szakértők az elkövetkezendő időszakban a gazdaság növekedésének 8 százalékosra lassulására számítanak, de ez is elég az előrejelzések beteljesítéséhez.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros