Kína gazdasági fejlődése az évek során
Kína gazdasági fejlõdése az évek során
Egy egyiptomi gazdasági elemző szerint Kína gazdasága nagy mértékben határozza majd meg a világot a következő években is.
A szakértő elmondása szerint Kína gazdasága az elmúlt években nagy mértékben fejlődött, és jelentősége még nagyobb lesz a következő években, ugyanis sok fejlődő ország gazdaságának az előremozdítójává válik, amelyek fejlődése Kína gazdaságától nagy mértékben függ majd. A kínai gazdaság növekedése az elmúlt öt évben folyamatos, és gyors, 9.1 százalékos volt. Jelenleg az ország új terveit kezdte el megvalósítani, amelyekben a 2011 és 2015 közötti időszak szerepel.

kína

Kína a válság alatt több fejlődő ország kormányának is segített


A gazdaság erősségét, és potenciálját jól példázza az is, hogy az ország 2006 és 2010 között is meg tudta valósítani terveit, akkor is, amikor sok más ország gazdasága áldozatául esett a világválságnak. A szakértő szerint mindezt Kína úgy vitte véghez, hogy az mindenképp elismerést érdemel. Mindezek mellett Kína a válság tetőzésekor sok fejlődő ország gazdaságán is segített.


-TKL-


Kína Online

Címke:

Kína utak