
Kína kereskedelmi hatalom lenne 2030-ra

A Kereskedelmi Minisztérium nem rég közzétett jelentése szerint Kína 2030-ra kereskedelmi nagyhatalom lesz, és a kínai áruk és szolgáltatások értéke eléri majd az 5.3 trillió amerikai dollárt 2020-ra, ami a mostani érték kétszerese.
A felvételen jól látszik, hogy miért is lehet Kína kereskedelmi hatalom
A jelentésben az is szerepel, hogy Kína már 10 éveb belül meghatározó szerepet fog játszani a nemzetközi kereskedelemben. A jelentés azt is taglalja, hogy Kína exportjának, és importjának az értéke 2.4 trillió, és 1.9 trillió dollár lesz, amelyeknek köszönhetően Kína ezekkel az értékekkel az első és a második helyet foglalja majd el a világon.
A jelentésben az is szerepel, hogy kína egy két lépéses stratégiával válna egy nagyban kereskedő országból egy kereskedő nagyhatalommá. Első lépésben megszilárdítja majd helyzetét a kereskedelemben, és az átalakulásra fókuszál a következő 10 évben. Második lépésként pedig két 5 éves terv keretében tovább erősödik és alakul, egészen 2030-ig.
-TKL-
Kína Online
A felvételen jól látszik, hogy miért is lehet Kína kereskedelmi hatalom
A kínai áruk és szolgáltatások értéke eléri majd az 5.3 trillió amerikai dollárt
A jelentésben az is szerepel, hogy kína egy két lépéses stratégiával válna egy nagyban kereskedő országból egy kereskedő nagyhatalommá. Első lépésben megszilárdítja majd helyzetét a kereskedelemben, és az átalakulásra fókuszál a következő 10 évben. Második lépésként pedig két 5 éves terv keretében tovább erősödik és alakul, egészen 2030-ig.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros