
Kína nagy beruházásokat tervez idén a 4G hálózatba

Kína számos lehetőséget lát a 4G hálózatban, éppen ezért megduplázza a rá költött összeget idén, így akár a 100 millió dollárt is elérhetik a fejlesztések. Mindez annak köszönhető, hogy Kína lakosságának nagy része használ mobiltelefonokat, valamint különböző mobil eszközöket, amelyek kapcsolódnak az internetre, valamint annak is, hogy a vállalatok terén is van igény a fejlesztésekre, a fejlődésükkel párhuzamosan.
Mindezek mellett a 2G, és a 3G hálózatok fejlesztésére az elkövetkezendő három évben egyre kevesebbet kívánnak költeni, ennek értelmében a 2014-ig telekommunikációra szánt összegeknek már csak 55 százalékát teszi majd ki a 3G hálózatra szánt összeg, a korábbi 67 százalékkal szemben. A 4G hálózatra költött idei dupla összeg csak a kezdet, a későbbiekben Kína tervei szerint tovább növeli azt.
-TKL-
Kína Online

Az igény hatalmas a fejlesztésre, hiszen egyre több mobileszköz van használatban
Mindezek mellett a 2G, és a 3G hálózatok fejlesztésére az elkövetkezendő három évben egyre kevesebbet kívánnak költeni, ennek értelmében a 2014-ig telekommunikációra szánt összegeknek már csak 55 százalékát teszi majd ki a 3G hálózatra szánt összeg, a korábbi 67 százalékkal szemben. A 4G hálózatra költött idei dupla összeg csak a kezdet, a későbbiekben Kína tervei szerint tovább növeli azt.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros