Kína nagysebességű vasútvonala elérte a 3.300 kilométeres hosszúságot
Kína nagysebességû vasútvonala elérte a 3.300 kilométeres hosszúságot
Kína működőképes nagysebességű vasútvonalának hossza mára meghaladja a 3.300 kilométert, amely rekord a világon.

Nem csak a 3.300 kilométeres hosszával, de a felhasznált technológiával is a világ élvonalába tartozik a Kínában található nagysebességű vasútvonal, közölte a Vasúti Minisztérium. A tavalyi évben Kína két nagysebességű vonalat is befejezett, melyek teljesen működőképesek. Az egyik a Wuhant és Guangzhout összekötő vonal, a másik pedig a Zhengzhout Xi'an-al összekapcsoló pálya, melyek 350 km-es óránkénti működési sebességet tesznek lehetővé a vonatoknak.

 

Nagysebességű vonatok

 

Még mielőtt ezek elkészültek volna, Kínában a nagyobb városok között épültek ilyen vasútvonalak, mint például a Peking-Tianjin, vagy a Shijiazhuang-Taiyuan vonal. Mindezek mellett több hasonló, nagysebességű vasútvonal kiépítése is folyamatban van, és el is készülnek majd az elkövetkezendő pár évben. Ezek közül kiemelendő a Peking-Shanghai vonal, mely 1318 kilométer hosszú, és szintén 350 km-es óránkénti sebességet tesz lehetővé a rajta közlekedő vonatoknak.

 

yuan

Idén rekord összeget fordítanak a vasútvonal bővítésére

 

A Peking-Shanghai vonal építését még 2008 áprilisában megkezdték, és nagyjából öt évre tervezik a teljes kivitelezést. Ezzel a két város közti utazásra szánt idő 12 óráról 5 órára csökken. 2009 végére egyébként Kína teljes vasútvonalának a hossza elérte a 86.000 kilométert, így az a második leghoszabb a világon, az Egyesült Államok vasúthálózata előzi csak meg. Az utasok száma tavaly elérte az 1.5 milliárdot, mely szintén rekordnak számít. A kormány a hálózat 90.000 kilométeresre bővítését tervezi az idei év végére, rekord mennyiségű összegből, 823.5 milliárd yuanból.

 

 

-TKL-

 

 

Kína Online

 

 

 

Kína utak

* Adja meg az e-mail címét
* Adja meg a nevét
Honnan:
Hová:
Utazás ideje:
Időtartam:
Ellátás:
Keresett kifejezés: