Kína túlteljesíti a 460 millió tonnányi acéltermelést 2009 -ben

Az ország tervei között szerepel továbbá az is, hogy a következő három évben 25 millió tonna finomított acélt gyártsanak, valamint 72 millió tonna vasat. Jelentette ki az állam egyik vezető szakembere hétfőn, a stratégiai terv kapcsán.
A globális kereslet az acél iránt csökkent a gazdasági válság ha tására, de a kínai kormány szerint a válság elmúltával a kereslet ismét növekszik majd, és addigra Kína a világ egyik legnagyobb acélelőállító országává szeretne válni.
Ehhez a kormány mintegy 586 milliárd dollárnyi elkülönített állami csomagot kínál segítségül. A terv sürgeti a gyárak egységesítését, fejlesztését, ezáltal az öt legnagyobb gyár adja az ország kapacitásának 45 százalékát, míg a part mentén elhelyezkedő területek az kapacitásának több, mint 40 százalékát teszik ki.
Az összevonás által csökkenhet a levegő szennyezettsége a főbb városokban. Kína 20. századi acél-fellendülése által az ország minden szegletében vaskohók létesültek, amelyek nagyban hozzájárultak az ország felgyorsult gazdasági növekedéséhez és a fokozódó exporthoz.
A shanghai -i központú Baosteel Group az állam 10 -dik legnagyobb gyára Baotou -ban, míg az ország 4. legnagyobbja az északkeleti Lianong provinciabeli Anben Iron and Steel, tehát a nagy termelés nem egyetlen hatalmas cég nevéhez fűződik, hanem az ország több pontján, több nagyvállalat ér deme.
FS - MCOnet

Kína túlteljesíti a 460 millió tonnányi acéltermelést 2009 -ben
A globális kereslet az acél iránt csökkent a gazdasági válság ha tására, de a kínai kormány szerint a válság elmúltával a kereslet ismét növekszik majd, és addigra Kína a világ egyik legnagyobb acélelőállító országává szeretne válni.
Ehhez a kormány mintegy 586 milliárd dollárnyi elkülönített állami csomagot kínál segítségül. A terv sürgeti a gyárak egységesítését, fejlesztését, ezáltal az öt legnagyobb gyár adja az ország kapacitásának 45 százalékát, míg a part mentén elhelyezkedő területek az kapacitásának több, mint 40 százalékát teszik ki.

Az új terv segítségével csökkenhet a nagyobb városok légszennyezettsége
Az összevonás által csökkenhet a levegő szennyezettsége a főbb városokban. Kína 20. századi acél-fellendülése által az ország minden szegletében vaskohók létesültek, amelyek nagyban hozzájárultak az ország felgyorsult gazdasági növekedéséhez és a fokozódó exporthoz.

Kína túlteljesíti a 460 millió tonnányi acéltermelést 2009 -ben
A shanghai -i központú Baosteel Group az állam 10 -dik legnagyobb gyára Baotou -ban, míg az ország 4. legnagyobbja az északkeleti Lianong provinciabeli Anben Iron and Steel, tehát a nagy termelés nem egyetlen hatalmas cég nevéhez fűződik, hanem az ország több pontján, több nagyvállalat ér deme.
FS - MCOnet
Kína utak
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu

Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros