
Kína világelső szélenergia kapacitásban

Kína az Egyesült államokat megelőzve vált azzá az országgá, ahol a legnagyobb a telepített szélenergia kapacitás. Az első helyezésért tenni is kellet, méghozzá növelni a kapacitást a tavalyi év folyamán 16 gigawatt-al, egészen 48.1 gigawatt-ra, ami 62 százalékos növekedést jelent. A növekedéshez azonban nem csak a tavalyi éves munka kellett, már 2005 óta kedvez a helyzet a szélenergiának.
2005 óta ugyanis számos olyan intézkedést, és döntést hoztak, amelyek elősegítették a széleneriga kapacitás növelését, ráadásul ekkor tűzte ki a kormány célul, hogy az ország teljes energiatartalékának a 10 százaléka megújuló energia kell hogy legyen. Ezt sajnos maradáktalanul nem sikerült teljesíteni, ugyanis a tavalyi év végére 9 százalékban sikerült csak elérni az eredményt, 10 százalék helyett.
-TKL-
Kína Online

2010 végére Kína energiatartalékának 9 százaléka lett megújuló energia
2005 óta ugyanis számos olyan intézkedést, és döntést hoztak, amelyek elősegítették a széleneriga kapacitás növelését, ráadásul ekkor tűzte ki a kormány célul, hogy az ország teljes energiatartalékának a 10 százaléka megújuló energia kell hogy legyen. Ezt sajnos maradáktalanul nem sikerült teljesíteni, ugyanis a tavalyi év végére 9 százalékban sikerült csak elérni az eredményt, 10 százalék helyett.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros