Kína - hírek

Kínából egyre több turista érkezik hazánkba

Kínából egyre több turista érkezik hazánkba

Nagyon biztatóan alakulnak a magyar-kínai kapcsolatok a turizmus területén, ezt igazolja az a tény is, hogy a kínai turisták száma 2015-ben 40%-kal nőtt Magyarországon - mondta el Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az első kínai-magyar befektetési konferencián.

A világturizmus trendjeit elemezve Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára kijelentette: az iparág elképesztő mértékben növekszik, hiszen a világ GDP-jének mintegy 10 %-át ma már az idegenforgalom adja. Hozzátette: ezáltal a turizmus globálisan a harmadik legfontosabb ágazat. Míg 1950-ben csupán 25 millió turistát mutat a statisztika, 2014-ben ez a szám már jócskán egymilliárd felett van.

 
Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkárának előadása az I. Magyar-kínai befektetői, egészség, életmód konferencián, 2015. november 30-án


Ruszinkó Ádám elmondta: az ENSZ turisztikai szervezete (UNWTO) szerint 17%-kal nőtt 2015 első felében a hazánkba érkező turisták száma, mely négyszerese a világátlagnak, háromszorosa az európai átlagnak. Ebben jelentős szerepe van a Kínából érkező vendégeknek is. A helyettes államtitkár emlékeztetett: hazánk 2013. óta a turisztikai területért felelős a 16+1-es együttműködésben (Kína és Közép-Kelet Európa megállapodása). A régióba idén már jóval több, mint fél millió kínai turista érkezett, egy átlagos kínai turista a jellemzően igénybe vett egy hetes körutazások során két napot tölt el egy-egy helyszínen, városban. Hazánk a közeljövőben elsősorban gyógyvizeivel igyekszik idecsábítani a turistákat, köztük a kínaiakat is.


MCOnet