Kínáé lett hivatalosan is a világ második legnagyobb gazdasága
Kínáé lett hivatalosan is a világ második legnagyobb gazdasága
Kína 2010-ben vette át a második helyet a világranglistán Japántól.
Már korábban is tudni lehetett, hogy 2010-ben Kína lett a világ második legnagyobb gazdaságával rendelkező ország az Egyesült Államok után, megelőzve Japánt, azonban most már hivatalosan is megerősítést nyert a hír, ugyanis Japán megjelentette hivatalos GDP adatait. Ezek szerint 2010-ben, a negyedik negyedévben Japán GDP-je 1.1 százalékkal esett a 2009-es adatokhoz képest.

yuan

Kína gazdasági teljesítménye 2010-ben 6.03 trillió amerikai dollárnak megfelelő yuan volt

A rendelkezésre álló adatok alapján Japán gazdasági teljesítménye 2010-ben 5.47 trillió amerikai dollár értékű volt, míg Kínáé 6.03 trillió dollár. A helyezések felcserélődése ténylegesen már augusztusban megtörtént, Kína pedig a folyamatos növekedésnek köszönhetően meg is erősítette pozícióját a negyedik negyedév folyamán, amivel Japánt megfosztotta a 42 éve birtokolt második helytől.


-TKL-


Kína Online

Címke:

Kína utak