Kínai tőkének köszönhetően kel életre a Volvo
Kínai tőkének köszönhetően kel életre a Volvo
A Volvo csoportot a világ egyik leginkább fenntartható cégének tartják, köszönhetően a kínai tulajdonjogot érintő részvényvásárlásnak is.

A napokban hozta nyilvánosságra a Volvo, a harmadik negyedéves árbevétel növekedéséről szóló jelentést, amely tartalmazza Észak-Amerika, Svédország, Nagy-Britannia és Kína piaci eredményeit is. Azon veszteség, amelyet ebben a negyedévben könyvelt el a vállalat, mindössze a kedvezőtlen árfolyammozgásoknak tulajdonítható, viszont összességében nyereségesnek mondható szeptemberig az idei, 2011-es év.

 

Volvo kínai tulajdonban

A Volvo Ázsiában több mint 18 ezer alkalmazottat foglalkoztat, és az értékesítésének 25%-át is itt bonyolítja

A Volvo sikeréhez nagyban hozzájárul a márka identitása, továbbá a már kialakult járműbiztonságra való asszociáciálás a márkanév hallatán. Továbbá az a tény, hogy akadályok nélkül történt meg a Zhejiang Geely Holding Group Co. Ltd. és a Ford Motor Company által aláírt, a Volvo Car Corporation tulajdonjogát érintő részvényvásárlási szerződés. Elemzők és ipari szakértők megjegyezték, hogy Li Shufu, a Geely elnöke, eddig sikeresen alkalmazza az "el a kezekkel" stratégiát, melyre ígéretet is tett az 1,8 milliárd dollár Volvo tulajdonjogáért történő kifizetése során.


 

A Zhejiang Geely Holding Group Co. Ltd. vette meg a Volvo tulajdonjogát

A kínai Zhejiang Geely Holding Group Co. Ltd. vásárolta meg a Volvo Car -Coporation tulajdonjogát

 

A Volkswagen részéről Mr. Li alkalmazásában álló Mr. Jacoby elmondta, hogy a Volvo első alkalommal teljesedhet ki, mint önálló cég, annak ellenére, hogy az elmúlt évek folyamán teherautó (Volvo A.B.) gyártóként is sikerekre tett szert. A Gothenburgban lévő Volvo központban azt tartják, hogy a tulajdonjog átvétele előtt a cég egyetlen részvényese is kínai volt. A jelenlegi igazgatóság tagjai nemzetközi szinten képviseltetnek, mindemellett a Geely továbbra is hagyta minden cégmenedzsmentnek a saját területét irányítani. Eltekintve attól, hogy Kínában törekednek elektromos autógyártásra együttműködést kialakítani, a Volvo és a kínai autógyártó Geely elsősorban egymástól független márkák kívánnak maradni, egy közös anyacég szárnyai alatt; tette hozzá Mr. Jacoby.

Végezetül elmondta, hogy ha a Volvo ragaszkodik az elképzelt stratégiájához, nemcsak Kínában, hanem minden más országban is sikerre viheti beruházásait saját forrásból.

 

Olivia

Kína utak