Kína - hírek

Magyar-kínai egészségügyi befektetői konferenciát tartottak Budapesten

Magyar-kínai egészségügyi befektetői konferenciát tartottak Budapesten

Hazánkban először rendeztek ilyen rendezvényt, mely találkozási, kapcsolatteremtési, üzleti lehetőséget és társasági fórumot kínál az egészségügy-életmód területén működő vállalkozásoknak.

Anovember 30-i magyar-kínai rendezvény - melyen a résztvevők egészséggel és életmóddal kapcsolatos projektekhez kerestek partnereket - a két ország miniszterelnöke által 2014-ben aláírt kormányközi megállapodás szellemében hivatott segíteni a Magyarországon dolgozó kínai állampolgárok beilleszkedését, munkavégzését.


Az I. Magyar-kínai befektetői, egészség, életmód konferencia elnöke G. Németh György mutatta be a rendezvény vendégeit. A maga nemében első rendezvényen magyar részről megjelent:
- Dr. Beneda Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Egészségügyért felelős h. államtitkára
- Dr. Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős h. államtitkára
- Szabó István, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke
- Pető Ernő, a ChinaCam Magyar-Kínai Gazdasági Kamara elnöke
- Dr. Hegyi Gabriella, a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karnak professzora

Dr. Beneda Attila megnyitó beszédében felhívta a figyelmet a hazai gyógyturizmus lehetőségeire, és arra sarkallta a konferencia magyar résztvevőit, hogy adjanak meg minden segítséget kínai kollégáiknak. Egyúttal sok sikert kívánt a konferenciához.

Dr. Ruszinkó Ádám is a gyógyturizmus jelentőségére hívta fel a figyelmet, mely hazánk geológiai adottságaiból ered. Emlékeztetett, hogy Magyarország turisztikai területen Kína Közép-kelet Európa politikájában (16+1-ek) kiemelkedő szerepet játszik.


Kínai partnereink részéről jelen volt:
- Hu Bifeng, a Magyar-kínai Új Befektetők Szövetségének elnöke
- Gao Yanbo, a Kínai Kereskedelmi Minisztérium befektetési igazgatója
- Zhang Young, Senjang tartomány gazdasági és technológiai fejlesztési vezetője, a nagykövetség vezető munkatársa
- Wu Hua, az Oktatási Osztály vezetője
- Chen Yibin, a Tudományos Osztály vezetője


A kínai orvoslás 1987 óta van jelen a magyar orvosképzésben, azóta 3500 magyar orvos végezte el a medicina kínai válfaját is. Kevesen tudják, hogy egészségügyünkben, mégpedig a reumatológiai területen már van olyan kínai eredetű szakellátás, melyet OEP-térítéssel vehetünk igénybe.


MCOnet