
Megnyílt a Világkiállítás Shanghai-ban

A Világkiállítás elsején nyitotta meg kapuit, ahol már akkor is 204.000-en várakoztak, hogy felfedezhessék az 5.28 négyzetkilométernyi területet, amelyen a kiállítást rendezik. Az emberek már a hivatalos kapunyitás előtt két órával is a helyszínen várakoztak, hogy részt vehessenek a megnyitón amelyet vezető politikusok részvételével rendeztek.
A Shanghai-i Világkiállítás megnyitó ünnepsége
A rendezvény első napján minden a lehető legnagyobb rendben zajlott, habár a pavilonok közül pár még nem nyitott ki. A legnépszerűbb a Kína pavilon volt, ahová nagyjából 5 perc alatt el is kelt 40.000 jegy. A szerencsésebbek, már délután négy órakkor meg is csodálhatták a pavilont belülről.
A Kína pavilon mellett kifejezett népszerűségnek örvendhetett Svájc, Franciaország, Németország, Japán, az Egyesült Királyság, és Olaszország pavilonja is. Ezek előtt a pavilonok előtt is hosszú sorok kígyóztak, nem is csoda, hogy szintén több órát kellett várni a bejutásra. A Világkiállítás további részében megnyílik majd az összes pavilon, és több programmal is készülnek a szervezők...
-TKL-
Kína Online
A Shanghai-i Világkiállítás megnyitó ünnepsége

Már a megnyitóra is 204.000 vendég érkezett, és ez még csak az első nap volt
A Kína pavilon mellett kifejezett népszerűségnek örvendhetett Svájc, Franciaország, Németország, Japán, az Egyesült Királyság, és Olaszország pavilonja is. Ezek előtt a pavilonok előtt is hosszú sorok kígyóztak, nem is csoda, hogy szintén több órát kellett várni a bejutásra. A Világkiállítás további részében megnyílik majd az összes pavilon, és több programmal is készülnek a szervezők...
-TKL-
Kína Online
Kína utak
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros