
Minden út Kínába vezet

Hosszú ideje már, hogy Kína igen népszerű a külföldi befektetők számára, és a népszerűség töretlen, sőt egyre csak nő. Mindez a számos fejlesztésnek köszönhető amelyeket az utóbbi időben hajtottak végre az országban, beleértve az infrastruktúrát -főleg a vasútat-, illetve a környezetvédelem érdekében tett lépéseket. Az elemzők szerint az ország jelenleg a lehető legjobb úton halad. A terep most már a nagy multiknak is egyre jobban kedvez.
Kína már így is sokat tett azért, hogy a külföldi befektetők olyan környezetben építhessék cégeiket, amely a legmegfelelőbb számukra, azonban most további lépéseket is tesznek ennek érdekében. Erről többek között a napokban kezdődött Nemzetközi Befektetési Fórumon is szó esik, valamint arról is, hogy a jelenleg befektetők milyen kihívásokkal, és lehetőségekkel szembesülhetnek a válság után.
-TKL-
Kína Online

Egyre több multi, és kisebb vállalkozás is Kínában próbál szerencsét
Kína már így is sokat tett azért, hogy a külföldi befektetők olyan környezetben építhessék cégeiket, amely a legmegfelelőbb számukra, azonban most további lépéseket is tesznek ennek érdekében. Erről többek között a napokban kezdődött Nemzetközi Befektetési Fórumon is szó esik, valamint arról is, hogy a jelenleg befektetők milyen kihívásokkal, és lehetőségekkel szembesülhetnek a válság után.
-TKL-
Kína Online
Kína utak
További hírek:
Információ:
Információk Kínáról
Kínai-angol fordítás, tolmácsolás, szaktanácsadás
Atlasz World Travel Utazási Iroda - Utazás - Kína
Hotel- és repülőjegyfoglalás - Kína
Xinlang Travel - Kína
Huaxia Travel - Kína
Mango Travel - Kína
Zhonghua Utazási Portál - Kína
Országos Idegenforgalmi Hivatal - Kína
Uoba Turisztikai Portál - Kína
Kínai Légiforgalmi Portál - Kína
Shaanxi Turizmus - Kína
Jianguo Hotel - Kína
Beijing Kempinsky – Lufthansa Centrum - Kína
Suzhou Turizmus - Kína
Jimen Hotel - Kína
Peace Hotel - Kína
Ifjúsági Szálló - Kína
További linkek >> kinalink.mconet.biz
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
Törökországban fedezték fel Szent Fülöp apostol sírját
Ősi színházat tártak fel Bodrumban
Antalya városa, a tartomány legfontosabb turistacélpontja
A Hagia Sophia Roxelana fürdőt felújították
Aphrodisias - Afrodité városa
Assos a csendes kisváros