Nem szakadtak meg a magyar-kínai fejlesztések előkészületei
Magyar-kínai együttmûködés

Ősszel folytatja az egyeztetéseket a magyar-kínai fejlesztések megvalósításáról a Magyar-Kínai Gazdasági Kapcsolatokért felelős Kormánybiztosság .

Fellegi Tamás



A Kormány célja, hogy a Fellegi Tamás magyar-kínai gazdasági kapcsolatokért felelős kormánybiztos vezetésével ősszel folytatódó kétoldalú tárgyalások során megegyezés szülessen az együttműködési megállapodások részleteinek végrehajtásáról.

Ven Csia-pao


A Kínai Népköztársaság miniszterelnökének, Wen Jiabao-nak magyarországi látogatásakor 2011. június 25-én együttműködési megállapodások aláírására került sor, melyeknek bizonyos részeit rögtön közzé is tettek. Viszont nemzetközi szerződésekről lévén szó, tartalmazhatnak olyan pontokat, amelyek csak a másik fél jóváhagyását követően hozhatóak nyilvánosságra. A szerződések további részleteinek nyilvánosságra hozataláról jelenleg is folyamatosan zajlanak a kétoldalú egyeztetések.


Kína utak